Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Francis Ciarán Tobin várhatóan Szombathelyen kezdi meg hátralévő büntetésének letöltését. Tobinnak, akit három évre ítéltek, még 11 hónapot kell leülnie.
Jelenleg az ír hatóságok és Francis Ciarán Tobin képviselőjén a sor, hogy megtegyék a megfelelő lépéseket. Nehéz megmondani, hogy mennyi időt tölt majd magyar börtönben, de valóban előfordulhat, hogy csupán egy-két napot – közölte a lappal Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.
A lap úgy tudja, a férfi, aki még 2000-ben gázolt halálra két kisgyermeket Leányfalun, a szombathelyi „luxusbörtönbe” vonulhat be. Tobin a múlt héten jelezte, hajlandó letölteni büntetését, amennyiben annak nagyobb részét Írországban töltheti le.
A helyszín nem fontos, csak töltse le a büntetését. Remélhetőleg lesz rá bőven ideje, hogy átgondolja, amit tett. Volt-e értelme eddig húzni az ügyet, hiszen eközben állandó megaláztatás érte, és a most kamasz gyerekeinek sem lehetett könnyű az élete. Megdöbbentem Tobin döntésén, de csak akkor fogok fellélegezni, ha már valóban rács mögött lesz – fogalmazott a lapnak Zoltai Bence, az elgázolt gyermekek édesapja.